Amiről szól

Mindenről, ami az Alacskán élőket érinti, érdekli, foglalkoztatja, bosszantja stb. stb.

Naptár

június 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30

Utcabál volt Imrén

2010.08.26. 18:39 ali ltp

Az Együtt Pestszentimréért Egyesület idén immár negyedik alkalommal rendezett Szent István Utcabált  Pestszentimrén, augusztus 19-én.

Az imrei civil szervezet négy évvel ezelőtt arra az elhatározásra jutott, hogy egy régi imrei hagyományt életre keltve Szent István napi utcabált szervez. A rendezvény olyan nagy sikert aratott, hogy azóta is minden évben augusztus 19-én megrendezi az egyesület az utcabált, melyen ezúttal is minden korosztály talált kedvére való szórakozást. A rendezvény sikerét az is bizonyítja, hogy mintegy két ezren látogattak ki a Patika térre. A mindenkori fellépők kiválasztásakor fontos szempont, hogy kifejezetten a településhez kapcsolódó művészeket hívjanak meg. A programban szerepelt ritmikus sport és taekwondo bemutató, fellépett a Perge Blues Company, az IntimProject Zenekar, az utcabálon pedig a Gesarol együttes szolgáltatta a zenét. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is köszöntöttek kerületi tehetséges fiatal sportolót a színpadon. Ezúttal Tóth Balázst, aki 15-szörös magyar taekwondo bajnok, világbajnoki bronzérmes és kilenc éve a sportág legeredményesebb férfi versenyzője. Egy ajándék sorsolásra is került sor, amelyen Balázs húzta ki a szerencsés nyertesek nevét.

A szórakozni vágyókat büfé, sörsátor, a gyerekeket arcfestés és ugrálóvár várta. Tíz órakor látványos tűzijátékban is gyönyörködhettek a jelenlevők.

Az immár hagyományosnak tekinthető utcabált támogatta a Polgári Magyarországért Alapítvány, Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzata, ING Bank, az Imrei Polgárőrség és a helyi vállalkozók.

forrás: pestszentimre.info

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alacska.blog.hu/api/trackback/id/tr592254826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása